A sárkány, aki kilépett a rajzból

Bence rajzolt egy sárkányt. Zöld volt és kerek, mint egy krumpli, három piros szarva volt, egy narancssárga szárnya, egy nagy szeme és egy rózsaszín szív a hasa közepén. Bence elnevezte Sanyinak, és kitette a rajzot a falra az ágya mellé.

– Jó éjt, Sanyi! – mondta Bence, és leoltotta a lámpát.

Az éjszaka közepén Bence valami zajra ébredt. Kapar, kapar. Kapar, kapar.

Bence felkapcsolta az éjjeli lámpát. A rajz üres volt. Ahol a sárkánynak kellett volna lennie, csak fehér papír látszott, és az egyik sarokban egy kis zöld maszat. A padlón pedig ott ült Sanyi, akkorán, mint egy macska, és olyan zölden, mint a zsírkréta. Pislogott az egyetlen szemével.

– Szia! – mondta Sanyi. A hangja olyan volt, mint amikor az ember gyorsan végighúz egy zsírkrétát a papíron. – Éhes vagyok.

– Mit esznek a sárkányok? – suttogta Bence.

– Színeket – felelte Sanyi, mintha ez magától értetődne.

Bence elővette a zsírkrétás dobozt. Sanyi megszaglászta a krétákat, és kiválasztott egy kéket. Elropogtatta, mint egy sárgarépát, és a szárnya nyomban olyan kék lett, mint az ég. Kipróbálta, tud-e csapkodni vele. Egy kicsit felemelkedett a padlóról, aztán a fenekére pottyant.

– Még egy szárny – mondta Sanyi. – Akkor már igazán tudnék repülni.

Bence szívesen rajzolt volna neki még egy szárnyat. Csakhogy kék krétából csak egy volt a dobozban, az pedig most Sanyi hasában lapult. A nagy zsírkrétás láda a konyhában volt.

Az előszobában sötét volt. A padló recsegett. Sanyi Bence lába mögé húzódott.

– Félsz? – kérdezte Bence.

– A sárkányok sosem félnek – mondta Sanyi remegő hangon. – De azért jobb lesz, ha te mész elöl.

Végigosontak az előszobán, apa kabátja mellett, amely a sötétben úgy festett, mint egy troll, egészen a konyháig. A zsírkrétás láda ott állt az asztalon. Bence felmászott egy székre, és érte nyúlt.

Ekkor zümmögés hallatszott. A padló közelében egy kis zöld fény gyulladt, és valami kerek, lapos dolog egyenesen feléjük indult.

– SZÖRNY! – kiáltotta Sanyi, és Bence karjába ugrott.

A robotporszívó volt az. Éjszaka szokott dolgozni, amikor mindenki aludt. Zümmögött és forgolódott, és mindent felszívott, ami a padlón hevert. Márpedig egy zsírkrétából készült sárkány majdnem olyan, mint egy rakás morzsa.

– Téged nem kap el – mondta Bence, és szorosan magához ölelte Sanyit. – Megígérem.

Bence kinyújtotta a lábát, és a másik irányba pöccintette a porszívót. Az meglepetten zümmögött, gondolkodott egy kicsit, aztán elgurult a konyhaasztal alá.

Sanyi felnézett. A hasán a szív halvány rózsaszín fénnyel derengett.

– Bátor voltál – mondta.

– Te is – felelte Bence. – Hiszen velem jöttél.

A konyhaablakon túl világosodni kezdett az ég. Sanyi arca hirtelen aggodalmas lett.

– Haza kell jutnom, mielőtt felkel a nap – mondta. – Egy rajznak reggelre a papírján kell lennie. Különben soha többé nem jut vissza.

Átszaladtak az előszobán, a trollkabát mellett, be a szobába. Sanyi futtában felkapott egy kék krétát a ládából. Nekifutott, és egyenesen beleugrott a fehér papírba. Egy kis zizegés hallatszott, és már ott is ült újra, laposan és mozdulatlanul, éppen ott, ahová Bence rajzolta.

Bence bebújt a takaró alá, és elaludt, mielőtt a feje a párnához ért volna.

De a rajz mégsem volt egészen ugyanolyan.

Amikor apa bejött felébreszteni Bencét, a sárkány éppúgy nézett ki a rajzon, mint előző este: három piros szarva volt és egy rózsaszín szíve. De a szárnya kék volt. És az egyik mancsában egy kis kék krétát tartott.

– Átrajzoltad? – kérdezte apa.

– Nem – mondta Bence mosolyogva. – Evett.

Aznap reggel Bence befejezte a rajzot: rajzolt még egy szárnyat, a sárkány mellé pedig egy kis ágyat, hogy Sanyinak legyen hol aludnia a következő éjszakáig.